A vállaltnál korábban és több vakcina érkezik Magyarországra

A 84 hűtőkonténerben tárolt 550 ezer vakcinát szállító repülőgép egy óra múlva indul Pekingből Budapestre.

A szerződésben vállaltnál korábban, és több koronavírus elleni vakcina érkezik Magyarországra Kínából – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a videóban azt mondta, hogy a szerződés szerint február végéig félmillió kínai vakcina érkezett volna Magyarországra, de most, február közepén 550 ezer vakcinát szállítanak.

A külügyminisztert a videóban erről Magyarország pekingi nagykövete tájékoztatta telefonon. Pesti Máté elmondta: a 84 hűtőkonténerben tárolt 550 ezer vakcinát már bepakolták a repülőgépbe, amely egy óra múlva indul Pekingből Budapestre.

A külügyminiszter a beszélgetés végén arra kérte a nagykövetet, hogy az első adag szállítmány elindulása után dolgozzon a következő szállítási terminuson.

Tegnap már Kistarcsán is oltottak. A 2 m-es távolságtartás is majdnem megvan. 🙁
(forrás: NER egészségügy)

Tegnap vittem az édesanyámat oltásra egy vidéki kisváros kórházába(Berettyóújfalu).Ott mindent szabályszerűen csináltak,az idős emberrel egy kísérő mehetett be,a várakozóban a távolságot betartatták,az oltás után a fél óra megfigyelési időt,két szék kihagyásával ültetve kellett kivárni.Úgy hogy ez a posztban szereplő egymást hegyén hátán való várakozás,az oltó pont szervezetlenségi hibàja!Írja egy olvasónk.

Akár már jövő héten bevethető az orosz vakcina

Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást – erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója beszélt az M1-en szombat reggel.Szentiványi Mátyás elmondta: a brit orvosi szaklap, a Lancet által is biztonságosnak és mintegy 92 százalékos hatékonyságúnak tartott oltóanyaggal kapcsolatban a magyar hatóságok a szer biztonságosságát, hatékonyságát és minőségét vizsgálják. Hozzátette: a mellékhatásai kezelhetők, nem okoznak nagyobb problémát.

Ismertette: minden magára valamit is adó fejlesztő igyekszik rangos lapban publikálni az eredményeit, a Lancet is ennek számít. A brit orvosi szaklapban publikált eredmények pedig azt igazolják, hogy a vakcinában meg lehet bízni.

A főigazgató hangsúlyozta:

a Szputnyik V vakcina ugyanolyan hatékonyságú, mint a nyugati vakcinák,

a Pfizeré vagy a Modernáé. Hozzátette: a vakcina 60 év felett is biztonságos, ebben a korosztályban is 92 százalékos hatékonyságot mutatott és 85 éves volt a legidősebb, akit oltottak vele.

Bár rövidtávú ismereteink vannak minden vakcináról, az bizonyos, hogy kialakít egy immunitást, de jó okunk van bízni abban is, hogy a vírus továbbadását is megakadályozza – fogalmazott Szentiványi Mátyás, aki szerint nagyobb biztonságot nyújt a vakcina, mint az, ha valaki átesik a fertőzésen.

Az oltóanyag európai engedélyezésével kapcsolatban azt hangsúlyozta: az Európai Uniós is két-három hónapot ad magának egy oltóanyag engedélyezésére, ez nyár elejére történhet meg. Hozzátette: ez nem befolyásolja a magyar oltásokat,

Magyarországon már megvan az engedély és megkezdődhetnek az oltások akár már a jövő héten is.

Beszélt arról is, hogy Szerbiában már használják az oltóanyagot és jók a tapasztalataik, a szernek kevés mellékhatását tapasztalták. A főigazgató szerint az, hogy Magyarország le tudott kötni egy nagyobb kontingenst a Szputnyik V-ből, fokozott biztonságot jelenthet a magyar emberek számára.

Arra reagálva, hogy Angela Merkel német kancellár is sürgette az orosz vakcina európai engedélyezését, a főigazgató azt mondta: minden felelős politikus úgy gondolkodik ma, hogy minél többféle vakcina áll a rendelkezésére, annál nagyobb biztonságban érezheti országát.

Már három fajta koronavírus elleni vakcinával olthatnak Magyarországon.

Megérkezett ugyanis az első szállítmány az oxfordi egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közösen fejlesztett oltóanyagából is, amely több mint 20 ezer ember beoltására lesz elegendő. Ezt a vakcinát a tervek szerint a 60 év alatti regisztrált, krónikus betegek kapják majd meg. Közben a hétvégén is folytatódik a legidősebbek oltása. Holnap estig mintegy 40 ezren kapják meg a Moderna vagy a Pfizer vakcináját.

Az imént megérkezett az első adag Szputnyik V Magyarországra-Videó

Összesen kétmillió adag érkezik Oroszországból.

Megérkezett az első szállítmány Oroszországból, azon megállapodás alapján, amelyet másfél hete pénteken kötöttek Moszkvában. A megállapodás értelmében egymillió ember beoltását lehetővé tévő kétmillió ampulla oltóanyag érkezik Magyarországra három hónap alatt.

A központosított brüsszeli vakcina-beszerzés kudarcott vallott” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Hozzátette, ez az európai emberek életét és az európai gazdaság mielőbbi újraindítását teszi kockára, ezért új beszerzési források után kellett nézniük.Kiemelte, bár Magyarország volta az első, de valószínűleg nem mi leszünk az egyetlenek az Európai Unióban, hiszen már Nyugat-Európában is sürgetik az orosz és a kínai oltóanyag vizsgálatát.

Ma megérkezik az első szállítmány Oroszországból, azon megállapodás alapján, amelyet másfél hete pénteken kötöttünk Moszkvában” – emelte ki. A megállapodás értelmében egymillió ember beoltását lehetővé tévő kétmillió ampulla oltóanyag érkezik Magyarországra három hónap alatt.

Az első szállítmány húszezer ember beoltását lehetővé tévő negyvenezer ampullát tartalmaz. Ezek az ampullák haladéktalanul a Nemzeti Népegészségügyi Központba kerülnek, ahol a még szükséges teszteket folytatják le a magyar szakemberek. Utána pedig az oltási tervnek ezeket a vakcinákat megkaphatják a magyar emberek.

„Minél előbb tudjuk beoltani a veszélyeztetett csoportokat, annál előbb tudjuk megkezdeni az újranyitást és a korlátozó intézkedések feloldását, amit nyilvánvalóan már mindenki nagyon vár”

– hangsúlyozta.