A vállaltnál korábban és több vakcina érkezik Magyarországra

A 84 hűtőkonténerben tárolt 550 ezer vakcinát szállító repülőgép egy óra múlva indul Pekingből Budapestre.

A szerződésben vállaltnál korábban, és több koronavírus elleni vakcina érkezik Magyarországra Kínából – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a videóban azt mondta, hogy a szerződés szerint február végéig félmillió kínai vakcina érkezett volna Magyarországra, de most, február közepén 550 ezer vakcinát szállítanak.

A külügyminisztert a videóban erről Magyarország pekingi nagykövete tájékoztatta telefonon. Pesti Máté elmondta: a 84 hűtőkonténerben tárolt 550 ezer vakcinát már bepakolták a repülőgépbe, amely egy óra múlva indul Pekingből Budapestre.

A külügyminiszter a beszélgetés végén arra kérte a nagykövetet, hogy az első adag szállítmány elindulása után dolgozzon a következő szállítási terminuson.

Merkel nem kér a kínai és orosz vakcinából

Nyár végéig valamennyi felnőttet be lehet oltani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Németországban – mondta Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben.

A kancellár a december végén elkezdett oltási kampány első tapasztalatairól a tartományi kormányfőkkel, oltóanyagokat gyártó cégek vezetőivel és a vakcinabeszerzést az EU-tagországok képviseletében végző Európai Bizottság szakembereivel folytatott megbeszélése után tartott tájékoztatóján kiemelte: továbbra is tartható a kampány eredeti célja, miszerint szeptember 21-ig – a kilencmillió gyereket nem számítva – mindenkinek biztosítható a lehetőség az önkéntes és ingyenes oltásra a 83 millió lakosú országban.

Hangsúlyozta: ez a cél akkor is elérhető, ha időközben nem kerül újabb oltóanyag a piacra, és 

csak a már EU-s engedéllyel rendelkező termékekkel – a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és az Oxford/AstraZeneca-vakcinával – lehet dolgozni.

Németországban hétfőig a lakosság nagyjából 2,8 százaléka, 2 467 918 ember kapott védőoltást a SARS-Cov-2 ellen, közülük 532 562 embernek az oltás mindkét adagját beadták már.

A járvány tavaly ősszel kibontakozott második hulláma levonulóban van. A legfontosabb járványhelyzeti mutatóként számon tartott úgynevezett hétnapi incidencia (fertőzésgyakoriság) – az előző hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma – január 28-án süllyedt először 100 alá tavaly október óta, és hétfőn 91-en állt a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint.

(MTI)