Cserbenhagyta a Fiatot összetörő teherautó a 8as főúton,egy motoros is megsérült

Az idős házaspár először a velük szembe érkező kamiontól ijedt meg, majd miután a sofőr fékezett az autójukba belehajtott egy teherautó, ami ezután angolosan távozott.A Fiatban egy idős házaspár utazott, mindkettejük ülése kitörött az ütközéskor. Az ijedtségtől nem tudták megmondani, hogy milyen jármű hajtott bele az autójukba, arra pedig egyikőjük sem gondolt, hogy a jármű elhajt a helyszínről.

Az autót vezető férfi elmondta, hogy ha nem fékez, akkor frontálisan ütközik a szemből érkező kamionnal.

Busszal ütközött egy kamion-elhajtott a helyszínről a sofőr

A magyar rendszámú kamion vezetője talán nem észlelte az ütközést, ezért nem állt meg. Mindenesetre a GPS-es járműkövető rendszernek köszönhetően a kamionos cég valószínűleg pontosan meg tudja mondani a rendőröknek, éppen melyik járművük járt az adott útszakaszon a megjelölt időpontban.

Érintőlegesen ütközött a Sárvárról Simaságra tartó autóbusszal egy magyar rendszámú kamion Sajtoskál közelében, a 84-es főúton, hétfőn délután.Információnk szerint a két jármű egy irányba tartott.

A kamion megelőzte az autóbuszt és a manőver közben koccant össze a busszal.A kamion megállás nélkül tovább hajtott. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kamion vezetője észlelte-e az ütközést?Úgy tudjuk, hogy rendszámot nem sikerült megjegyezni, azonban a kamion egy ismert hazai flottához tartozik, így a baleset időpontjának ismeretében a cég diszpécserszolgálata valószínűleg tud adatokat szolgáltatni arról, hogy a GPS koordináták alapján éppen melyik járművük járt az adott szakaszon. rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Személyi sérülés nem történt,számolt be a hírről a 112press.hu

Egymillió forintot tűzött ki a rendőrség a nyomravezetőnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője egy halálos közúti közlekedési baleset kapcsán tűzött ki nyomravezetői díjat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 05000/430/2020. bűnügyi számon halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást ismeretlen személlyel szemben.

A 26-os számú főút 25. kilométerszelvényében 2020. augusztus 24-én 22 óra 20 perckor ismeretlen személy autójával elütött egy gyalogos férfit. Az ismeretlen sofőr a balesetet követően a helyszínen nem állt meg, segítséget nem nyújtott a sérültnek. A gyalogos a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházba szállítása során elhalálozott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva

nettó 1.000.000,-

azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti, és az elkövető azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Borsod-Abaúj-Zemplén megye megbízott rendőrfőkapitánya fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját  a 06-46-514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó száma.

Forrás:Police.hu