Rendőrök mentettek ki a jeges Tiszából egy embercsempészt,egyébként ő maga kért segítséget

Rendőrök és katonák mentettek ki a Tisza jeges vízéből egy embercsempészt szombatra virradóra, a bíróság ügyészi indítványra elrendelte a szerb férfi letartoztatását – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfi ellen több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a szerb férfi – ismeretlen kilétű megbízója utasítására és a tőle várt 150 eurós fizetség reményében – pénteken éjfél körül gumicsónakjába felvett öt migránst, akikkel a Tisza Szegedhez közeli szakaszán Szerbiából Magyarországra áthajózott, majd partra tette őket az ártérben.

Ezután a férfi csónakjával visszaindult a Tisza másik, vajdasági partjára, de a rendőrség és a katonaság közös vízi járőrszolgálata a folyón észrevette a járművet. A férfi többszöri felszólításra sem volt hajlandó megállni. Mikor csónakját a honvédségi hajóhoz csáklyával próbálták rögzíteni, a vízbe ugorva menekült, azonban 15 méter után segítséget kért. Az intézkedő rendőrök mentőövvel húzták a hajóba.

Időközben a rendőrök még az ártérben feltartóztatták az embercsempész által szállított, magát szír állampolgárnak valló öt határsértőt.

Az ügyészség indítványa alapján a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását, a döntés azonban – a gyanúsított és védője fellebbezése miatt – nem végleges.

– MTI –

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!