Nem először okozott balesetet:Megszületett az ítélet Lovasi András zenész ügyében

Megszületett az ítélet Lovasi András 2019-es balesetének ügyében – számolt be róla a zenész Facebook-bejegyzésben, amelyben a kezdetektől felidézi az ügyet. 

Emlékeztetett például, hogy már a legelső gyanúsítotti kihallgatása alkalmával – 2019. május elején – elismerte a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatti büntetőjogi felelősségét. Bocsánatot kért a sértettektől, és indítványozta a közvetítői eljárás lefolytatását, ezt azonban elutasította az ügyészség. 

Közvetítői eljárás hiányában a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalás mellőzésével büntetővégzést hozott velem szemben, amelyben megállapította bűnösségemet közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. 225.000 forint pénzbüntetést, valamint 1 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabott ki

– ezen a ponton Lovasi megjegyzi, hogy kicsit aránytalannak tartja az ügyvédje – tekintettel a zenész 25 éves, kifogástalan közlekedési előéletére – az egyéves eltiltást, ezért tárgyalást kért, az orvosszakértői vizsgálat viszont megállapította, hogy a baleset egyik sértettjének kulcscsonttörése „a bal felső végtag terhelhetőségének csökkenése hátrahagyása mellett gyógyult, ami maradandó fogyatékosságot jelent”, erre aztán visszavonták az indítványt a tárgyalásról, magyarul, a bírósági döntés jogerőre emelkedhet, amelynek következménye az lehet, hogy véget ér az eljárás. 

Még egyszer bocsánatot kérek a balesetért, az okozott gondokért, bajokért és legfőképp a baleset egészségügyi következményeiért. További jobbulást kívánok a vétlen sofőrnek.

– összegzett a zenész. 

Share on facebook
Megosztás a Facebookon!

Mondd el a véleményed! Szólj hozzá!